SVÉD KIEJTÉS GYAKORLÁSA LOOPTALK-VAL

Íme itt a folytatás!!

Időpont: Vasárnap 14 órától
Helyszín: Studiefrämjandet, Portalgatan 2B 3. emelet (új termek)

Köszönjük Harrer Gábornak a bevezeto előadást a svéd nyelvben használatos hangsúlyozással kapcsolatban. Jókat nevettünk és igazán jó hangulatú tanítást, gyakorlást kaptunk. Most megmutat-kozott mennyire is fontos a svéd nyelvben a hangsúlyozás, mert könnyen félreérthetővé, irritálhatóvá válhat az, amit szeretnénk mondani svéd társainknak. Érdemes eljönni és gyakorolni, hogy még érthetőbbé váljon számunkra a svéd nyelv használata. Nagy létszámú érdeklődés volt az előadással kapcsolatban, így a folytatás nem marad el.

ÁPRILIS 27-én 14 órai kezdettel folytatódik az oktatás.
KÉRÜNK MINDENKIT PONTOSAN ÉRKEZZEN!

Az oktatás terveink szerint 5 egymást követő hétvégéből fog állni. Az időpontok még egyeztetés alatt vannak, így a következő héten remélhetőleg minden időpont végleges lesz. Az oktatások után, mindenkinek gyakorolnia kell az ott megadott feladatokat, különben nem lesz hatékony eredménye és a következő oktatáson nehezebben fog az illető haladni.

A TANFOLYAM DÍJA:
• UMSE tagoknak (akik a tagdíjat befizették erre az évre 2014-2015): INGYENES,
• Nem tagoknak: 50 Kr/oktatás.

HELYSZÍN: PORTALGATAN 2B, 3. EMELET

HOGY MI A TAGSÁGI DÍJ?
A tagdíjak összege az egyesület muködését segíti. A befizetés semmilyen kötelezettséggel nem jár. A megadott elérhetőségi adatokat, az egyesület bizalmasan kezeli 3. személy részére nem adja át. A tagsági díj feljogosít arra, hogy a tagok különböző rendezvényeken kedvezményt kapnak vagy akár ingyenesen is részt tudnak venni pl. tanfolyamon, ami az UMSE által van szervezve. Részesednek a HÍRADÓ újság (SMOSZ által szerkesztett magyar újság) példányából, postán. Nem utolsó sorban megjegyzendő, hogy EGY NAGYSZERU CSAPAT TAGJA leszel!
Az UMSE Magyar-Svéd Egyesület évét minden év március 1-től a következő év február 28-ig számoljuk.

Tagsági díjaink:
• 180 kr egyedülállóknak
• 250 kr család (2 felnőtt)
• 300 kr gyermekes családoknak

Az egyesület bankszámlaszáma (PlusGiro): 23 69 87 - 4

Utaláskor kérjük tüntesse fel az évet (pl.: 2014-2015), nevét az OCR/Meddelande mezőben (pl.: Ilona Jánosi), illetve valamennyi családtag nevét (pl.: Irén, Gábor, Attila, Ibolya), amennyiben egész családját kívánja regisztrálni. Ha nem fér bele a mezőbe az összes információ, az umseuppsala@yahoo.com email címre el lehet küldeni.

MIROL SZÓL A TANFOLYAM

A csecsemők érzékszerveik benyomásait összehangolva tanulnak. A beszéd ritmust, amit hallanak összekapcsolják a ritmussal, amit látnak, és amit egész testükkel éreznek. A beszédszervek mozgásának összehangolását a test egyéb mozgásával már nagyon korán elsajátítják. Az összehangolást addig finomítják és automatizálják gyermek- és serdülőkorban, míg el nem elsajátították anyanyelvük ritmikus és melodikus rendszerét. A serdülőkor után, amikor a testi kapcsolat szabályai összetettebbek, az embereknek általában kevesebb testi kapcsolatuk van beszéd közben. Így nehezebbé válhat más nyelvek összehangolási rendszerének a felismerése, és az idegennyelvek megtanulása.

A LoopTalk egy új kiejtésgyarkorlási módszer. LoopTalk szinkronizálja a diák kiejtését testének más mozdulataival. A diák folyamatos, nem-szóbeli utmutatást kap a tanártól. A LoopTalk gyakorlása hasznos minden szinten, sokszor még azoknak is akik már nagyon sok éve beszélnek egy idegen nyelvet, de tovább szeretnék javítani kiejtésüket.

A kurzus olyan magyarok részére van kialakítva akik javítani szeretnének svéd kiejtésükön . ( A résztvevők lehetőleg hozzák el svéd házas- vagy élettársukat vagy olyan jó svéd ismerősüket akik szeretnének neki segíteni a gyakorlásban.)

A kurzus vezetője:
Harrer Gábor kutató és kiejtési pedagógus aki több mint 30 év gyakorlattal rendelkezik a svéd kiejtéstanításban.


Mindenkit szeretettel várunk!
Studiefrämjandettal együttműködésben