Edes Rozam

Helyszín: TEATER BLANCA, Österplan 1, UPPSALA

Időpont: 2019. május 13, hétfő  19.00 óra


JEGYÁRAK:

  - UMSE tagoknak 50 Kr/felnőtt,

  - Nem tagoknak 100 Kr/felnőtt. 
     A jegyek ára tartalmazza az italt és a sütit.


Gyerekeknek ingyenes a belépés 18. éves kor alatt.

Kérjük megjegyzésbe ezt is jelezd hány gyermek jön az előadásra.

Jegyek rendelhetők a lap alján lévő megrendelő kitöltésével.




Déryné szerelmes élete - monodráma


Már gyerekkorom óta foglalkoztatott, hogy ennek a kivételes, sokoldalú, ám magánéletében vigasztalanul magányos nőnek az élettörténetével szeretnék kezdeni valamit. Igazából a kötődéseimen túl - Jászberényben születtem, a régió iránt is nagy tisztelettel vagyok - Déryné karrierje, pályája, művészi indíttatása is nagyon közel áll hozzám.


Déryné meghatározó személyisége volt a magyar színművészetnek, a magyar nyelvű
színjátszás vele indult el, ő és társai honosították meg.


A mű archaikus, XIX. századi magyar nyelven íródott, nem a mai magyar szóösszetétel és mondatszerkesztés jellemzi, éppen ezért úgy gondolom, ez egy igazi csemege lehet a színházba járó, nyelvünket szerető közönségnek. Műfaját tekintve az Édes Rózám!
monodráma, így színészileg nagy kihívás számomra, ezt a munkát missziós küldetésként fogom fel és körbenézve a művészi palettán úgy érzem, hogy épp hiánypótló is.


Nem tudok csak elragadtatással beszélni erről a darabról, ebben nekem a fél életem van benne. Úgy érzem magam, minthogyha egy új dimenzió, egy új világ tárulna fel, ami bennem volt, csak el volt zárva, mert mással foglalkoztam eddig. Ez egyfajta belső lobogás és hit, amit csak így tudok megfogalmazni.


Jól rávilágít erre Márai Sándor gondolata: „Mert a tehetség kevés, az értelem is kevés, a műveltség is kevés ahhoz, hogy valaki művész legyen. Mindehhez végzet kell...”
Én megtaláltam a végzetem!


Írta: Fráter Zoltán

Rendezte: Őze Áron
Jelmez: Makány Márta-Csomor Csilla

Édes Rózám - monodráma

JEGYRENDELÉS /  BILJETT BESTÄLLNING


JEGYÁRAK: UMSE tagoknak 50 Kr/felnőtt, Nem tagoknak 100 Kr/felnőtt. 
A jegyek ára tartalmazza az italt és a sütit.

Gyerekeknek ingyenes a belépés 18. éves kor alatt.

Kérjük megjegyzésbe ezt is jelezd hány gyermek jön az előadásra.



Kérjük az adataidat pontosan írd be, mivel a jegyet e-mailben fogjuk kiküldeni

a jegy árának beérkezése után.

Az egyesület bankszámlaszáma (PlusGiro): 23 69 87 - 4

OCR/Meddelande mezöben tüntesd fel a neved és a vásárolt jegyek számát